Helló és üdv és minden egyéb!

Szerintem lassan leteszem a blogírást. Tök jó napló volt, de már unom. Meg amúgy is mindenki megszokta a helyzetet, szóval már ez a haszna sincs meg.

Mesélni még lehetne rengeteg mindent. Mármint éppen akkor, amikor megtörténnek a mindennapok. Pár pillanattal később viszont ténylegesen mindennapoknak tűnnek, semmi izgalmassal.

Az ország csodálatos. Én meg elfogult. És az egyik nem zárja ki a másikat, én viszont rettenetesen élvezem. Igazából olyan jól érzem magam, hogy nem akarok még egy darabig elmenni a Villából, megszerettük egymást Erikáékkal.

Érzem, hogy mesélni akarnék, de nem tudom, hol kezdjem. Talán mindegy is. Az idő szép. A hollandok mindig az időről beszélnek és lassan megértem. Fél éve vagyunk itt (nemrég hatodszorra szólalt meg a légriadó a hónap első hétfőjén, ez a jelzésünk az idő telésére), és még mindig nem igazodunk ki az időjáráson. Erika szerint senki sem, ezért az erről való beszélgetés általános és nem kínos.

Mulu faragott két kardot. Tegnap még hozzá két pajzsot is. Egyenlőre nem tudom, hogy hova fog kifutni a dolog, sebeim már vannak....

Én meg, mióta Grieto és Erika rájött, hogy tudok festeni (mondjuk szerintem mindenki tud, ez nem egy nagy skill), azóta mindent festek. Kezdve az ajtókkal itt, folytatva áprilisban Elstben Erika lakásával (egy hónapig dolgoztunk rajta, durva volt), most pedig egy új konyhai bútorral. Az is igaz, hogy én adtam alájuk a lovat azzal, hogy magamnak decoupage-oltam meg bútorokat újítottam fel (meg adtam el), szóval szeretek festeni.

Közben vállalkozásba is kezdünk. Vagy kezdek, nem tudom melyik a helyesebb szó rá. A statisztikák szerint Hollandia az egyik legvállalkozóbarátabb ország, így egyszerre félek a dologtól (felelősség, rossz magyar emlékek, stuff), és bizakodom rettenetesen. Igazából szappanokat és krémeket fogok csinálni, és a legjobb benne az, hogy azért kezdem el, mert szeretek ezzel foglalkozni. És ez rettenetesen jó érzés.

Közben rengeteget tervezünk, ami csak azért érdekes, mert egyre több lehetőség bontakozik ki előttünk ebben az országban, például, ha megunjuk a városi létet, ami egyenlő azzal, hogy állatokat meg farmot szeretnénk, vannak kezdeményezések, amihez csatlakozva farmkodhatunk boldogan (meg bogyószörpöt és sajtot csinálhatok pl.) Ez is amúgy csak azért lehet érdekes, mert olyan, mintha az ország kinyílna, és ahogy kinyílik, látunk persze, nem annyira jó dolgokat (mondanék gyors példát, de esküszöm, nem jut eszembe semmi), de mégis olyan, mintha belülről is működne. Fura, hogy ez fura, mi? Szerintem ez a belülről működés tetszik a legjobban Hollandiában. 

Meg az, hogy egy picike (Mulu szavaival pöcsöm kis szar) faluban (oké, Szikszónyiban) élünk, amint melegszik az idő, mindenki kivonul a kávézókba, a közterekre, parkokba, beszélgetnek és látszik hogy élet van. Vannak fiatalok például. Meg gyerekek. Sőt, amúgy a környékbeli kisvárosok és falvak még növekednek is. Ezzel kapcsolatban nemrég nyílt ki egy új kapu a munkaüggyel kapcsolatban (helyben kettő munkaközvetítő cég is van pl.) és azt látni, hogy munka is van. A buktatója az, hogy nyelv kell hozzá ebben a régióban általában. Ami meg nem olyan rossz, mert bár egy kicsit megakadtunk a nyelvtanulással (a következő lépcsőfok ősszel majd tanfolyam), mégis ott tartunk, hogy értjük, amit mondanak, és nagyon jó érzés, olyan kis otthonos lett tőle az egész.

Mindenkinek mondanám, hogy gyertek ki és nézzétek meg az országot, de már annyit mondtam. Jöjjön, aki jönni akar, várjuk szeretettel. Aztán mondanám azt is, hogy haza se tessék menni, de ezt is mondtam már mindenkinek, maradjon is, aki akar. Én annyival jobban érzem itt magam, mint Magyarországon, hogy azt talán elmondani se tudom, de leírni biztos nem. De nem vicceltem, gyertek látogatni!

P. S.
Tessék, alkottam: