Nem, nem az a fajta fürge róka lábak, tényleges vadászatról van szó. Nagyon izgi volt, bár igazából kb. fogalmunk se volt, hogy mi történik.

Miután megnéztük végre a kastélyt Vordenben (a 8 közül azt az egyet... a többi mondjuk lakott, elvileg), délután megtudtuk, hogy különböző dolgok otthonaként is szolgál, pl. ezen a szombaton egy hagyományos lovas vadászatnak. Úgy gondoltuk ezt nem hagyhatjuk ki, szóval szombaton szépen egy órára kimentünk a kastélyhoz. Amilyen picike Vorden, olyan meglepő volt az a rengeteg ember, akik már a "belváros" részen dugót generáltak, olyan sokan mentek vagy csak hirtelen inkább) a kastélyhoz. Az antrop órák egyi leghasznosabb terepgyakorlati gondolata: ha nem tudod merre kell menni, kövesd a tömeget. Mi pedig követtük.

Láttunk rengeteg pacit, piros és fekete ruhás lovasokkal, vagy 50 kutyát, meg egy kisebb tömeget. Beszéltek is, hollandul persze, szóval nem nagyon tudtuk hogy mizu, de cserébe mindenki minket bámult megint, hogy milyen nyelven beszélünk. Trombitáltak (borzalmasan fals trombitákon), zene is ment (olyan himnusz féle volt, mindenki csendben közbe egy helyben ácsorgott, bár nem mozdulatlanul, ahogy nekünk illik, vagy szívre tett kézzel, ahogy a dánoknál, szóval lehet, csak ácsorogtak, szóval lehet, hogy nem himnusz volt), aztán kis zsebben elférő trombitával jeleztek, és elindultak a kutyák is meg a lovak is. Meg a tömeg is. Szóval mentünk a tömeggel. Volt egy javaslatuk Erikáéknak, hogy menünk biciklivel, mert hogy körbe mennek nagy területen és ha követni akarjuk őket, akkor úgy érdemes. Az eredmény egy röpke 15- 20 kilométeres biciklitúra lett.

Az, hogy pontosan mire vadásztak, az nem volt világos, de mi rájuk, az tuti. A ló egy cseppet gyorsabb, mint mi biciklin, tehát az egész úgy nézett ki, hogy autósok (tehát tudtuk, hogy kb. merre kell menni), biciklisek (a legtöbb előttünk ment de azért a tájékozódásban az is segített, hogy voltak páran), meg néhány lovas (leszakadozva, vagy visszafele sétálva) segített a tájékozódásban, közben néha a rétek szélén, kanyarok után láttuk a csapatot, és fellelkesült "Ott vannak!" kiáltással utánuk vetettük magunkat, hogy aztán újra eltűnjenek előlünk. Mire utolértük őket én egyrészt teljesen máshova tájoltam magunkat, mint ahol végre kikötöttünk (valahol Hengelo és Ruurlo között kavarogtunk), illetve valószínűleg alkapták, amire vadásztak, mert már csak járatták a lovakat, hogy hűljenek. Ezt néztük egy negyed órát, amíg a tömeg oszladozni kezdett (mert nem csak mi követtük őket ugye), meg az eső is eleredt, aztán elindultunk.

Szép volt, jó volt, de hogy ezen kívül mi történt, vagy miért... Az biztos, hogy ez hagyomány, Erikáék szerint legalábbis minden évben van. Az is biztos, hogy Vorden vagy elöregedő falu, vagy a fiataokat nem annyira érdekli a dolog (javarészt öreg emberek voltak kint, és a lovasok legalább kétharmada is idős volt). Azt is megtudtuk, hogy vannak Hollandiában földutak. Roppant fura volt amúgy. Ezen kívül láttunk vágtázó teheneket (pont olyan viccesen futnak, ahogy hangzik) ugráló birkákat, és általánosságban véve megzavarodott állatokat, ahol a farmok földjein keresztül vadásztak a lovasok.

Amin viszont újra elgondolkodtunk: a birkák között volt kicsi birka. A nézők között voltak sokan, akik kutyával jöttek, és volt egy eléggé "most szült és még szoptat" kinézetű kutya. Egy ló vemhes volt, akit megsimogattunk, és a múlt héten pelyhes kiskacsákat láttunk Hengeloban a parban. Belegondolva, ennyi kicsi állat novemberben egy cseppet furának tűnik, úgy, hogy azt tanultuk, hogy az állatok tavasszal vemhesek, nyáron születnek, télre pedig felnőnek annyira, hogy életben maradjanak. De mintha itt ez nem lenne lényeg. Igaz, ami igaz, egy hete még olyan volt, mint ha szeptember lenne, pár nap alatt októberre váltott az idő (néha csepereg, és már ténylegesen sárgulnak a levelek), az hőmérséklet pedig még mindig nem fordult mínuszba (nem is fog kb. soha, egy kis havazás várható decembertől márciusig terjedő hónapokban, de nem hosszan). 

Itt még az eső is olyan, hogy nem zavaró. Angolosan szemerkélő esőben mentünk haza, és se át nem áztunk, se nem zavart nagyon minket (és aki szemüveges, annak világos mennyire bosszantó az eső), és közben még lovakat is simogattunk (egy félősebb vemheset, és egy másikat, akit véletlenül megráztam a villanypásztorral... Nekem is fájt, nem csak neki, de haver volt és vissza jött hogy simogassuk), közben a tehenek elég félelmetesen néztek...

Próbáltunk bocit is simogatni. Ő félősebb volt.

Néha megtörténik, hogy olyat látunk, ami nem megszokott (számunkra legalábbis) emellett aranyos, ötletes. Pl. a bocik itatója: megnyomja az orrával, és jön neki a víz. Ilyenkor általában negatív nosztalgiával gondolunk kis hazánkra, ahol én még ilyet nem láttam (oké, "Pesti" vagyok. De Mulu se látott, pedig ő falusi). Aztán már Vordenben pónikkal is haverkodtunk, azon gondolkozva elég erősen, hogy minek tartanak itt ennyi lovat? Mert a teheneket értem, tej meg minden. De lovak?... Erika válaszolt: hobbi és tenyésztés. De a pónik csak szórakozásból vannak, mert nem sinálnak velük semmit... (személyes véleményem szerint minden póni egy kis köcsög (értsd: akaratos, makacs, önfejű törpe dög, ami mégis olyan cuki hogy mégis elnézünk neki mindent), de itt valamiért szeretik őket, és azért tényleg cukik is...

P. S.
Ma találkoztunk Erika szüleivel.
Erika 56 éves. Mindkét szülője él, és ők kb. 60-65 évesnek néznek ki....
Néha elég erősen elképedek az emberek életkorán, nem ehhez vagyok szokva...