Nemrégiben meginterjúvolt egy volt csoporttársam. Az egy dolog, hogy segíthettem egy beadandóban, nagyon érdekes is a "másik oldalon" lenni az interjúban, de még a gondolataimat is összeszedhettem, a külföldi élettel kapcsolatban.

Mivel engedélyt kaptam, ezért itt reprezentálom a dolgot, egy iciripicirit blogra átírva (csak hogy ne fussunk felesleges köröket, valószínleg ti tudjátok, ki az a Mulu).

Miért költöztél külföldre? Mi volt a motiváció? Mennyi idő telt el a tervezés és a megvalósítás között?

Muluval 2018 szeptemberében költöztünk külföldre. Jelenleg nem kifejezetten "kiköltöztünk", hanem workawayer státuszban vagyunk, éppen Hollandiában. Azért ebben a formában, mert egyszerűbb, nincs papírmunka; olcsóbb, csak az utazásra és magán használati tárgyakra költünk; a szállást és ellátást biztosítja a host, illetve van lehetőség munkakeresésre. Viszont nem akarunk hazamenni Magyarországra, tehát mondhatjuk, hogy kiköltöztünk.

Azért, mert elég élhetetlennek érezzük az országunk helyzetét. Kelet-Magyarországon éltünk, ami magában egy érdekes dolog, de munkát nem találtunk diplomával, és lehetőséget is alig, hogy az elkövetkezendő tíz évben felnevelhessünk egy gyereket esetleg, olyan szinten, ahogy szeretnénk. Ez hangozhat úgy, hogy meg se próbáltuk eléggé, és különben is, otthon lehet munkát találni. Igen, lehet. De milyet, mennyi pénzért és hogy? Képzésemnek nem megfelelőt, amivel nincs gond. Annyi fizetésért, amiből fenn lehet tartani egy albérletet két embernek (két ember fizetéséböl. És nem a legjobb minőségűt, de egy kicsi középosztálybelit), de felre tenni nem lehet, és ha probléma jön, megbukunk. Illetve valószínűleg pártunk és kormányunkhoz kellene közelebb kerülni, ha magasabbra lépnénk, amit meg inkább nem akarok. Tudom, gépésznek kellett volna menni, nem bölcsésznek. Na, ez a mentalitás se hiányzik, ahol a bölcsész az büfészak. Mert nem kéne annak lennie, és értékelni is lehetne a szociológusok, társadalomtudósok és tanárok munkáját, hogy az antropológust ne említsem. Mindezek mellett az egészségügy személyes tapasztalat alapján vagy vicc, vagy kukába való rendszer, az oktatás nevetséges, a kormánypropaganda vérlázító, és az, hogy nem haladunk semerre ország szinten, az katasztrofális. Bocs, haladunk, csak nem értek egyet az iránnyal. És már elmondani se mondhatom el a véleményem, lásd szabad sajtó és gyülekezési törvény.

Amúgy persze mondhattam volna, hogy költözzünk nyugat Magyarországra, ott azt mondják, egy fokkal jobb a helyzet, de a legtöbb probléma ország szintű. Tehát emigráltunk. Antropológus létemre, ami azért lettem, hogy segítsek. Valahol sajnálom, de nem érzem, hogy javítani tudok bármin Magyarországon. Először Finnországba mentünk, de egy hónap után eljöttünk, mert nem jöttünk ki olyan jól a hosttal, ami a maradáshoz kellett volna. Jelenleg Hollandiában vagyunk, és úgy néz ki, maradunk, de ha nem, akkor a célországok között van még Dánia, Svédország, Izland, Norvégia.

A külföldre költözést 2018 nyár elején kezdtük komolyan gondolni, az volt a terv, hogy vagy ez év decemberében, vagy közbe iktatva egy mester képzést, három éven belül kijövünk. Augusztus elejére ez decemberre, augusztus végére pedig szeptemberre módosult. Gondolkoztunk azon, hogy beköltözünk Miskolcon albérletbe, de munka híján nehéz, vagy Pestre, de onnan egyetemre járni nehéz, és különben is, külföld a cél hosszú távon. Tehát a végleges döntés és az utazás között kereken két hét telt el. A workaway jó lehetőségnek tűnt, regisztráltunk, hostot kerestünk, és utaztunk.

Milyen érzelmek kavarogtak benned, mikor elindultál?

Semmi leginkább. Amikor Mulu faluját elhagytuk, egy pici érzés átragadt róla rám is, mert benne mozgott az érzés, hogy „lehet, hogy sose látja többé a helyet, ahol felnőtt”. Én viszont 14 éves korom óta költözöm kollégiumból kollégiumba, és talán az egyetem végével elvesztettem azt a helyet, amit otthonomnak nevezhettem legutóbb halványan. Szóval én nem hagytam ott semmi ilyesmit. A repülőn merengtem is, hogy miért nem érzek semmit, amit ilyenkor kéne. Félelem (ez korábban volt egy pici mondjuk), izgalom, honvágy, szomorúság... Amint leszálltunk, izgalom volt, aztán ahogy felfogtam, hogy innentől angolul kell beszeljek, egy kis sokk is volt, de ennyi. Ezen túl az új ország felfedezése volt, ami lefoglalt.

Mennyire hosszútávra terveztél?

Örökre és tovább. Asszimilálódni szeretnénk a fogadóországba, és azt szeretném, hogy a gyerekem pl. holland legyen, ne magyar. Megvan az, hogy „jaj, milyen borzalmas, külföldön él egy család, és a gyerekek már nem is akarnak magyarul beszélni?”  Na, nekem ez nem gáz, valami hasonlót akarok. Persze, legyen magyar, ha akar. De elkapott egy érzés a holland kisvárosban, ahol vagyunk. Sétáltunk a szépen egyforma stílusban épült kis téglaházak között a tiszta rendezett utcán, és azt éreztem, hogy ehhez nem vagyok elég jó. Olcsó vagyok ehhez. Helyettesíthető. Egy senki. Ez az egyik, amit nem akarok a gyerekemnek, hogy ezt érezze. A másik, hogy nem akarom, hogy természetes legyen neki ami Budapesten vagy Miskolcon van, vagy a Stopsoros, vagy minden szar Magyarországon. Gondolj bele egy napodba (vagy napomba) Miskolcon. Egyetemi óra, ahol nem tanulsz semmit (ezt cenzúrázhatod is, mert szerettem az egyetemet, de IQ-ból csináltuk meg a diplomát őszintén szólva, meg a Konzultációs félévvel), az, hogy haldoklunk szépen lassan felsőoktatási szinten. A városban csövik és húgy szag, és te se nézel rá a csövire. Esetleg átfut a fejeden, hogy milyen undorító, menjen mar innen, vagy ó, a szegény. Teljesen természetes, hogy az okmányirodában és rendelőkben órás sorokat kell várj, így is indulsz neki. Hogy az utcán emberek veszekednek, esetleg verekednek, és te inkább elkerülöd, mert téged is kiluggatnak. Hogy este van olyan hely, ahol inkább nem sétálsz. Hogy az MVK két villamost tart fenn, értelmetlenül. Hogy az eEU-s pénzekből lopnak. Normális, hogy a politikus hazudik, a kórházba meg nem adnak rendes ételt. Mindez megszokott, és normális, mert ebbe nőttünk bele, megszoktuk. Kijöttünk külföldre, és oké, nincs kolbászból a kerítés, vannak problémák gondolom itt is. Nem reprezentatív mennyiségű helyet lattam ebben a két országban, de basszus olyan dolgokon csodálkozom, amik NORMALISAN működnek, és ezen el tudnám magam sírni.

Jobb világot szeretnek a gyerekemnek, és azt, hogy büszkén mondhassa, hogy ide tartozik, ha már én nem tehettem meg ezt.

Megérte-e kimenni? Ha igen, miért, ha nem, miért?

Mindenért, amit eddig leírtam megérte. Nem leszek magyar csapat tag külföldön, akik hagyományt ápolnak, nem fog hiányozni a pálinka és a nokedliszaggató (leginkább ezeket említik az emberek, elvileg), sem minden íz, ami külföldön nincs meg a magyar konyhából (teszem hozza, hogy jóval egészségesebben étkezünk itt, ha az ételt hoztam szoba). A magyar nyelv talán egyszer kikopik a mindennapjainkból és végleg asszimilálódunk, akkor talán az hiányozni fog. Vagy nem. Mert kárpótol helyette egy élhetőbb ország, vagy az, hogy a szakmámban helyezkedhetek el.

Miben más odakint?

Húha. Az oktatás, a közbiztonság, a mentalitás, a minden. Ezt kb. leírtam feljebb, de a blogon Finnországot pl. két bejegyzésben is vizsgáltuk. Hollandiában még nem néztünk utána túl sok dolognak, de a mentalitás, miszerint lehet bármilyen véleményed és ez nem rossz, az nagyon tetszik.

Mennyire sikerült beilleszkedni?

Sikerült és nem. Sikerült, mert ahol vagyunk, oda maximálisan beilleszkedtünk, amennyire három hét alatt lehet, amúgy elég nyitott a hostunk, van gyakorlatuk a workawayer fogadásban, jelenleg hatan vagyunk. Szóval a hely amolyan átmenet. Az igazi Hollandiába még nem illeszkedtünk be szerintem, nem is volt rá lehetőségünk, de ha ott leszünk és itt maradunk, ezzel se lesz gond szerintem.

Javasolnád-e másnak is, hogy próbálja meg külföldön?

Mindenképpen. DE! Nekem és nekünk könnyű. Elszakadtunk mindentől, ami otthonra kötött volna. Ez szomorú, de nagyon könnyű vele mozdulni. Elszakadtunk a család, a barátok otthontartó kötelékétől. Ezt értem, hogy nem teheti meg mindenki, vagy úgy gondolja, hogy nem teheti meg, értem a prioritás fogalmát. Azt is értem, hogy kalandvágyból otthon maradnak emberek. Szívük rajta. Azt is tudom, hogy félelmetesnek tűnik mozdulni, és kényelmes maradni. Viszont ebből a távolságból egyáltalán nem tűnik félelmetesnek Magyarország elhagyása, sőt, sokkal félelmetesebbnek tűnik ottmaradni. Ahol semmi nem lesz jobb, ahol chemtrail és zsidó-gyíkember hívő emberekkel vagyunk tele, pont mint az USA-ban, de ott legalább a gazdaság jobb talán. Nem szeretem a poszt szocializmust, az uram-bátyám rendszert, a „megoldjuk okosba” dolgot és minden hasonlót. Azt gondolom, hogy ha nyitott határok vannak, és különben is, lehetünk világpolgárok, akkor ha valahol nem jó, elmehetünk. Mit jelent magyarnak lenni?  Mit jelent egy olyan dolog, amit a születéseddel kapsz és nem azért, mert elértél valamit? Es miért ragaszkodunk ennyire a biztonságnak hitt, amúgy teljesen szar dologhoz?

Azt mondom, aki akar, az menjen, ahova akar. Nekem ezt jelenti a szabadság. És aki akar, az maradjon otthon.

És senki ne sírjon a saját döntése miatt, hogy valahol nem jó, és ne bélyegezzen meg mást, amiért máshogy gondolkozik.