Mára lassan érzem hogy elér a megfázás és leterít. Mulu még tartja magát, de ha beüt nála a férfinátha akkor ketten fogunk versenyt-fetrengeni...

Amúgy nincs gáz, Erika első reakciója az volt, hogy öt doboz gyógyszert a kezembe nyomott, egyet csak nekem, cukormentes szopogatótablettát a torkomra, hát nagyon meghatódtam. Mondanám, hogy egész napos sorozatozós-gyógyszernapot tartottunk, de inkább gyorsan lefestettük a földszinti ajtókat, amolyan "miért ne" alapon...

Ami viszont ma megihletett, az egy újabb kis apróság, ami az otthoni tapasztalatoktól eltér: a reklámok. Az egy dolog, hogy nem találkozunk "Tudta? Soros AIDS-es migránsok közreműködésével akarja feltölteni a spermabankokat" vagy "Ők lopnak! Mi biztos nem fogunk, csak szavazzatok ránk", de még olyannal sem, hogy "Sargentini-nek igaza van, üzenjünk Magyarországnak", és lássuk be, mindezek nélkül olyan sivárak az utcák és a mindennapok. De ma feltűnt még valami. Hát persze hogy a bacik mellől nem maradhat el a sorozatnézős zombulás, és az ütötte meg a szemünket, hogy a vasúti társaság reklámját látjuk, egy akciós útról, és semmi Rosszlányok.hu-t vagy Tudd meg a titkot: 40 kiló 4 hét alatt -> kattints; és nincs felugró ablak sem, ahol virtuális világban élheted ki a perverzséged vagy játszhatsz szerelmet.

Apróságnak tűnik. Ezek a reklámok először bosszantóak. Aztán megszokod, és már fel se tűnik, hogy ott van és táncol a néni a lap szélén. Most hogy belegondolok, olyan megszokottá vált, hogy szabályosan űrt érzek vonatjegy és jobb percdíj reklám között...

Túlságosan elhúzom, igaz? Nos, lehet. De az a helyzet, hogy ilyen és ehhez hasonló icipici dolgokkal, lényegtelen apróságokkal találkozunk még mindig nap mint nap. Olyannal, ami nem megszokott. Mondjuk, hogy leesik valami, mi vagyunk a legközelebb, esetleg mi törtük el, talán még ősi családi ereklye is volt (Igen. Au bizony), és nincs kiabálás, hibáztatás, elfogadás van, megnyugtatás, gondolkodás és megoldás. Vagy ha olyan kerül vacsorára, ami nem annyira ízlik, akkor se az van, hogy fujj, hanem hogy de ó, hogy valaki főzött és együtt eszünk és beszélgetünk. Az olyan átlagos dolgokat már szóba hoztuk hogy mosolyognak és köszönnek az emberek, de ha nem is teszik meg ezt a városban (Vorden=falu, Amszterdamban meg nem köszön mind  4 millió ember és turista egymásnak), ott is a boltban, a pultban, kasszában és olyan helyeken, ahol emberekkel foglalkoznak, nem életuntság van, hanem kedvesség. A köztévéjükről is linkeltünk egy lefordított adást korábban, szerintem színvonalas és vicces, mint otthon.

Szóval ennyi bíró úr, a bizonyítékok még nem teljesek, még kutatjuk, hogy hol a gikszer, mert ennyire szép talán nem is lehet. Ha mégis, akkor tuti átverés, igaz?
Nos, ha találunk valamit, majd szólunk, addig is egy kis Kelet-Európa ízű klezmer, Mulu két napja ezt hallgatja, és tényleg szinte minden benne van.

P. S. 
Itt mindenre Paracetamolt adnak. Komolyan.
Az egy dolog, hogy egy sima Aldiban is lehet gyógyszert venni, az egy másik dolog, hogy egy doboz gyógyszer 0.48 euró, de azt még nem tudom, hogy milyen érzés, hogy az orvos is állítólag ezt írja fel elsőnek...