Avagy elmélkedés a fogalmazásról és aki megfogalmazza nekem ezt pontosabban, annak jár a pirospont...

Teljesen természetes, hogy ha egy ismerőssel találkozol, megkérdezed, hogy: Hogy van? Ha persze szóba álltok egymással. Baráttal kevésbé teszed ezt a szörnyűséget (mármint azt, hogy megkérdezed, hogy "Hogy vagy?". Mindjárt elmondom miért szörnyűségnek neveztem.), mert gyakrabban találkoztok, tudod mi van vele és leginkább: van közös témátok azon kívül hogy kék az ég és csiripelnek a madarak.

Aztán van az a szint, amikor ritkán találkozol valakivel. Ha nem mindennapi a kapcsolat, vagy pl. fél évente  beszélgettek, akkor persze, hogy azzal kezd mindenki, hogy felteszi a bűvös "Hogy vagy?" kérdést, amire a másik válaszol valami rövidet: "Jól." Esetleg valami hosszabbat: "Jól, köszi." És aztán beindul a kommunikáció, és megváltjátok a világot.

Emellett persze ott van a család, akiket felnőve jobb esetben egyre kevesebbet látod (félreértés ne essék, azért jobb esetben, mert jobb esetben tudsz egyéni egzisztenciát építeni valahol, nem kell a Hotel Mamában lakni és a szülőktől függeni. A találkozás gyakorisága szintjén ez persze egy szomorú dolog), és olyankor be kell számolni arról, hogy hogy is éli kis életét a csemete, aminek egyik gyakori beszélgetéskezdő kérdése jelen esetben is a "Hogy vagy?". (Aztán jön az "Eszel eleget?", így nem vagyunk teljesen ott, ahol a part szakad...)

És aztán ott vagyunk valahol mi, egy kicsit mindhárom helyzetben: vannak ismerősök, akik akkor se tudnak rólunk többet, ha mellettünk élek, tehát ha a fizikai térben odébb mozdulunk, szintén csak arról tudunk beszélgetni, hogy tegnap esett, de ma süt a nap. Vannak a barátok, akik ugyanazért barátok, mert közelebb vagyunk egymáshoz, és meg tudjuk váltani a világot három sör meg két hubi között, de mivel távol vagyunk, ez nehézségekbe ütközik, és döcögősebben indul az egész. És ott a család, akivel eddig is a kollégiumi életből fakadóan nem sűrűn találkoztunk, de most pár országgal közöttünk szintén távolabbi a kapcsolat.

És minden beszélgetés úgy kezdődik, hogy "Hogy vagytok?"
A válasz pedig: "Köszi, jól." Mert hogy, hosszabban akarunk válaszolni. Mert beszélgetni szeretnénk. De ha lefolytatjuk ezt a kezdést, akkor ebből maximum az következik, hogy visszakérdezünk: "Otthon mi újság?" - ez egy alternatívája a "Hogy vagy"-nak, mert esztétikusabb nem szót ismételni. És a magyartanárom örül.
A visszakérdezésre a válasz szintén egy "Köszi jól", vagy "Semmi különös" (ugye, ugye, a szóismétlés? Mindenki magyar tanára tapsikol örömében.)
És innen elindulhat az igazi beszélgetés.

Én betiltanám ezt a kérdést, mint kommunikáció kezdéset.

De komolyan. Mindig, mindenkitől ezt kérdezzük, a gyerekünktől, a barátunktól, a szomszéd nénitől, és amúgy, hanem AKAR a másik mondani valamit, úgy direkt módon, akkor vagy erőltetni kell egy ilyen kezdés után a dolgot, vagy elhal csírájában a kommunikáció. Ezért van az, hogy a gyerekünktől hazajőve a napköziből nem azt kell kérdezni, hogy "Milyen napod volt?" (ez egy alternatívája a "Hogy vagy" rémségnek), hanem mondjuk megkérdezni, hogy "Mi volt ebédre?".

Na, nem azt mondom, hogy kérdezzétek meg tőlünk, hogy mit ettünk ebédre, és különben is nehéz levetkőzni a berögzült kezdő kérdések használatát, hanem azt mondom, hogy meséljetek inkább valamit. Mi is igyekszünk. Mi másért lenne ez a blog pl? Én is igyekezni fogok elhagyni a "Hogy vagy"-ot. Mulu nevében nem beszélhetek, mert az ilyen kis finomságokat kicsit leszarja.

Aztán persze, azt a végére akartam hagyni, hogy létezik az a válasz is a hogy vagy kérdésre, hogy: Nem jól. Ez is egy válasz, és gördülékenyebben indul vele a beszélgetés, ilyenkor rákérdez a másik, hogy "Na, mi történt?" vagy "Mi a baj?". És máris mehet a menet. És valamiért sokkal sokkal könnyebb így kezdeni. Van visszakérdezés, van történet mesélés. Csak persze rossz dolgok vannak a tárgyban megjelölve. Azt tanultam, hogy ez nem a legjobb dolog, mert hát nem pozitív, csak rossz dolgokat mesélünk. Aztán nini, erre is van kutatás, hogy mégse olyan ó a happykrácia. Szóval úgy kezdeni a beszélgetést, hogy nincsen minden rendben (kísért a múltam néhány szóösszetételre), talán nem a legjobb dolog, de egyszerűbb kezdés, az biztos.

P. S.
Szóval meséljetek, kérlek. És ne bántódjatok meg, ha nem mi kezdeményezzük a beszélgetést. Próbálunk itt mesélni mindenkinek. Illetve alig hiszem el, hogy két hónap se telt el, mióta eljöttünk Magyarországról, nekünk éveknek tűnik ez az idő. Nagyon tömény... így kicsit nehéz figyelni mindenre.