Találkoztunk egy rasszista Fideszes magyar nénivel.
Vordenben, az Aldiban, és legalább megtudtuk tőle, hogy velünk együtt négy magyar él a városban. Ez a 8000 fős lakossághoz képest egész kellemes arány. Felteve, ha nem látjuk egymást többször...

Az úgy kezdődött, hogy elmentünk bevásárolni. Már lassan megszokjuk a dolgot, hogy hiába lehet előre tervezni a vendégek számával, vagy a heti menüvel közösen de egyenként is, minden napos boltba járás van. Mivel nincs messze, meg amúgy is érdekes (igen, érdekes. Pl. három hét után végre láttunk valakit másodszorra a boltban. Nem csak a vásárlók mások mindig, de a dolgozók is. Lehet, hogy egy kicsit unalmasak lettünk mondjuk, de ehhez a stressz szinthez ez az érdekességi faktor jár...). Na, szóval boltba mentünk és aki töltött már el Muluval három percnél többet egy légtérben, az tudja hogy hangos, trágár és alapvetően szabadszellemű (vagyis telibe szarja, hogy ha téged zavar valami, ha akar valamit, megteszi). Nem is kell ehhez általában egy légtérben lenni vele mondjuk… Na, mindegy. Így megyünk boltba is. Mármint hangosan. És mivel senki nem ért rajtunk kívül magyarul, természetesen arról beszélünk amiről és akiről akarunk. Azt mondjuk imádom, hogy néznek ránk csodálkozva, hogy milyen nyelven is beszélünk (nem szláv. Nem germán, nem spanyol fele a nyelvünk. Közben nem vagyunk se ázsiaiak, se sötét bőrűek... okozhat egy kis fejtorest...). Na, nem azért tetszik ez, mert szeretek középpontba lenni, hanem mert ez azt jelenti, hogy itt nincsenek magyarok: nem megszokott a nyelvünk, és fogalmuk sincs, honnan jöttünk (nem kötnek össze Orbánnal, Magyarországgal és a Sargentini-jelentéssel, és ki tudja mivel. Tiszta lap).

Tehát beszélgetünk nagyban épp azon, hogy milyen sajtot vegyünk a pizzára (Hollandia sajtnagyhatalom. Ennyi goudát meg életemben nem ettem), és egy néni feltűnően nézett, néha meg megfordult felénk. Mulu megjegyezte - hála az égnek elég soft módon, hogy minket néz, és beszéljünk még kicsit hangosan, hogy nézzen, erre vissza szólt a néni, hogy azért néz, mert ő is beszéli a nyelvet. Mulu meg a nyakába ugrott, hogy tudta! Vagyis nagyon gyanús volt a néni, hogy érti amit mondunk, szóval had adjon már egy puszit (büdösen és szakadt ruhában, szóval szokásos Mulu módon, a néni próbált tiltakozni, de nem ért semmit, szokásos áldozat módon). Amúgy kedves néninek tűnt. Többször hangsúlyozta, hogy ne káromkodjunk már léci. Lehet, hogy nem érti senki, de na. Olyan csúnya. És sose lehet tudni, hogy van e a közelben magyar. Kérdeztük, hogy miért, itt olyan sokan vannak? Azt mondta nem, rajtunk kívül még egy Zsóka nevű hölgy, de akkor is.

Megkérdezte, hogy mit csinálunk, miért jöttünk ki. Elmondtuk a workawayt és hogy nem megyünk haza. Aztán jött az Orbán dolog. Azt mondta : „Lehet sok rosszat mondani Orbánról, de addig lesz Magyarország, amíg ő él, és aztán megszűnik. Ezt én mondom.” Szóval ő mondta, most már ti is tudjátok. Azt nem mondta, hogy miért szűnik meg utána, mi meg ezután a mondat után egy kicsit óvatosabban nyilvánítottunk véleményt. Ezután jött a rasszista, xenofób migránsszöveg. A teljesség igénye nélkül Hollandiába szerinte a marokkóiakkal van gond nagyon. És vigyázzunk velük, mert kirabolnak és elrabolnak. És az arabok se jobbak. Más kultúrából jöttek, ahol a férfiak azt hiszik, mindent megtehetnek, a nőnek meg kuss van. És a kerítés is milyen jó, különben jönne még több ember. A nyugati országok pedig kiválogatják a migránsok közül az értékeset, aki tud nyelvet, mesterséget, a többit pedig keletre hagyják, Magyarországnak. Íme, még néhány kérdésünk és kb. a válaszok.

Ez csak megállapítás, de nem reagált rá, hogy amúgy ez a metódus, amennyiben így van a migráns-válogatással, logikus a nyugati államoktól (Svájc mondjuk profi ebben, csak nem EU tag…).
- Hollandia ilyen rossz helyzetben van?
- Igen.
- És Vorden is?
- Igen. De Zutphen inkább. És ott több a magyar, ott ne káromkodjunk.
- Szóval, ha itt nem vigyázok, pórul járok?
- Igen. De ez itt egy otthoni faluhely mondjuk. Itt kevésbé veszélyes (Mulu közbeszólását, hogy ő faluról jött, de verték már meg, nem méltatta reakcióval). De ne menjünk ki sötétben egyedül. Vigyázzunk a bankkártyára, mert kilesik, ellopjak – ő ezért nem hordja magánál. És ne menjünk nyugatabbra, Amszterdamba, mert borzalmas....

Itt már nagyon elszomorodtam, két okból is. Egyrészt az agyam tombolt, hogy miafasz van, ilyen erős lenne a magyar propaganda, hogy felülírja a holland közgondolkodást? Vagy a közgondolkodás ilyen lenne? Vagy valóban ilyen szar a helyzet, és a gazdaságon kívül nincs jobb helyzetben Hollandia mint Mo., tehát kb. csöbörből vödörbe estünk? Aztán megkérdezte a néni, hogy nézzük-e az itteni Kék fényt. Hogy ez magyar műsor-e, vagy hasonló holland, vagy valami más, azt nem mondta. De ő nézi, hogy tanuljon belőle. Itt már inkább azt gondoltam, hogy a nénivel van a probléma, nem az országgal. Mire idáig értünk, egy ideje próbáltuk lezárni a beszélgetést, de a néni tényleg nénisen viselkedett, háromszor újrakezdte a szöveget, miután elbúcsúztunk, és még kétszer utánunk jött a boltban, hogy mondott valamit. A lényeg az volt, hogy tényleg ne káromkodjunk, amit Mulu hangsúlyozottan nem ígért meg. Értékelve a dolgot, persze csak halkan, hátha utánunk jön megint, arra jutottunk, hogy lehet mi magyarok vagyunk túl fogékonyak a hülyeségre. Mekkora az esélye, hogy Vordenben ( ha nem hangsúlyoztam volna eléggé: 8000 fő, kisváros, távol a nagyvárosoktól, és drága a bevándorláshoz...) találkozunk egy magyarral? És mekkora az esélye, hogy az a magyar Orbánista-rasszista legyen? Ha a minta reprezentatív (és végül is, mivel rajta kívül még egy magyar él nitt, tehát 50%-os), akkor bajban vagyunk... ki a fene akar – miután emigrálva itt leélt egy életet - a magyar dolgokkal foglalkozni?...

Aztán beszélgettünk erről Erikáékkal. Nagyon csodálkoztak. Nem merültünk jobban bele a néninek feltett kérdésekbe, mert elterelődött a téma, de szerintük ez nem normális, a szó olyan értelmében, hogy nem általános és mindennapos vélemény. Megnyugtattak, hogy Vordenben nincs mitől felni, itt nem történik semmi, de tényleg semmi, az emberek este tízkor amúgy is alszanak. Amszterdam pedig nagyváros, minden pozitív és negatív tulajdonságával együtt.

Már csak azt sajnálom, hogy mint Lala rámutatott, a Sargemtini-jelentésről nem interjúvoltuk meg. Ez sajnos kimaradt, pedig nagyon érdekes lett volna a véleménye, igy utólag belegondolva.

P. S.
Kiruccantunk Németországba is a héten, kivittük Adrielt a reptérre. Az érdekes az volt, hogy miután átléptük a határt, láttunk kisebb dombokat is, olyan másfél-két métereseket is akár! Meg mindenhol bocik voltak, de irdatlan mennyiségben. A határon innen dombok nem, de bocik szintén mindenhol vannak. A képek meg a képeknél ahol útközben megálltunk.